Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Nem pukkadt ki ! Durrant ! ( 2 )

 

 

napi-friss-best-new.jpg

 

Amit a szlogen is takar , az most be is válik ezerrel !

 

EGYSZERŰEN NEM AZT KÖZLÖM AMIT AZ OLVASÓK ELVÁRNAK

- HANEM AZT KÖZLÖM AMIT A TÖBBSÉG MÉG NEM TUD.

 

A Budapest I. osztályában szinte minden egyesület játékosa majdnem hogy személyesen is ismerik egymást, mi több jó barátságban is vannak az életben , de nem a pályán !

 

Azért vannak kivételek akiről jóformán semmi infó nincs pedig itt van a Budapesti Labdarúgás vérkeringésében 2004 óta !

 

EZ A JÁTÉKOS PEDIG

DURRANT NICHOLAS SCOTT

 

durrant-01.jpg

budapest-soccer--35.jpg  A nevedből megítélve nem vagy Magyar !

 

durrant-nicholas-scott-svab-2020.jpg

 

Pedig 100 %.-ban Magyar vagyok , hiszen itt születtem Budapesten.

Az Édesapán Angol , Édesanyám pedig Magyar.

 

budapest-soccer--35.jpg  Ezek szerint kettős állampolgár vagy ?

durrant-nicholas-scott-svab-2020.jpg

 

Igen ! Magyar és Angol ! Gyermekkoromban Apuval Angolul, Anyuval pedig Magyarul beszélgettem , ami egy kicsit nyűgös volt az elején , de meggyőztek és magam is hamar rájöttem, hogy ez nem lesz rossz idővel.

 

budapest-soccer--35.jpg  Hol és hogyan indult be a labdarúgás szeretete ?

 

durrant-nicholas-scott-svab-2020.jpg

 

Minden Budán kezdődött el . Mivel a lakásunkhoz közel volt a Hegyvidék csapata , ott jelentkeztem és  2004-től az igazolt játékosuk lettem.

Ez a nagy vágyam teljesült is , hiszen már akkor is nagyon komolyan vettem ezt az elhivatottságot.

 

budapest-soccer--35.jpg

A civil életben mi a foglakozásod ?

 

durrant-nicholas-scott-svab-2020.jpg

 

A COVID 19 betöréséig idegenvezetőként dolgoztam , de jelen pillanatban pénzügyi vonalon tevékenykedem, mivel a Cornivus-on megszerzett diplomámmal egy Multinál helyezkedtem el  .

 

budapest-soccer--35.jpg Na de kanyarodjunk vissza focis világba !

Idővel aztán ahogy felcseperedtél az Újbuda TC vezetősége  látva benned a labdarúgásba vetett  alázatodat,  az U17-nél találtad magad ! Hogyan indult be ott a pályafutásod ?

 

durrant-nicholas-scott-svab-2020.jpg

 

Az Újbuda TC U 17-es csapatában amikor nem volt kapus visszaemlékezve a gyermekkoromra amikor nagyon is szeretettem volna hálóőr lenni,  vállaltam jó pár mérkőzésen, hogy az egyes számú mez  birtokosa legyek. De igazából a mezőnyben szerettem játszani védőként !

 

budapest-soccer--35.jpg

Ennek ellenére a csapat meghatározó játékosa lettél  a mezőnyben  , hiszen az FTC U18-as csapatához igazoltál át.

 

durrant-nicholas-scott-svab-2020.jpg

 

Az Üllői útiaknál, sajnos a jól bevált szokásos Magyaros  kezdőcsapat  összeállítás  remekül működött.

Nem szívesen gondolok vissza arra az egy évre.

 

budapest-soccer--35.jpg

A következő lépés már a Pénzügyőr U19 volt.

 

durrant-nicholas-scott-svab-2020.jpg

 

Jól is éreztem magam a Pasaréti úton , de mivel nem kaptam igazából elegendő pályára lépési lehetőséget , az Ifikorból kiöregedve a Bánkút utcába igazoltam át a Testvériség SE csapatához 2014.-ben.

 

budapest-soccer--35.jpg

Sajnos egy komoly térd és szalag sérülésed végett hosszú időre kidőltél a hatezer négyzetméteres játéktérről.

 

durrant-nicholas-scott-svab-2020.jpg

 

Igen  a sérülés pedig pont egy 2015-ös tavasszal megrendezett Testvériség SE - Hegyvidék SE Budapest I. osztályú mérkőzésen történt a 67. percben.

 

budapest-soccer--35.jpg

Mennyi ideig voltál harcképtelen ?

 

durrant-nicholas-scott-svab-2020.jpg

 

Másfél év kihagyás után  amikor az orvosi kezelések , gyógytorna és a rehabilitáció után úgy éreztem , hogy már nagyon vissza kellene mennem, mert a szívem és a fáradhatatlan lelkem és testem  , már erősen taszított az izzadság szagú öltözők felé, megtettem az első , de igazából már a második nagy lépést az új ,nagy kihívás felé, hogy újra pályán lehessek.

 

budapest-soccer--35.jpg

Hogyan fogadtak a Tesinél ?

 

durrant-nicholas-scott-svab-2020.jpg

 

Sajnos mivel sok idő eltelt , és a régi cimborák közül többen abbahagyták , elköltöztek, eligazoltak más klubokba , szinte megszeppenve vettem tudomásul azt a tényt , hogy egy utolsó kripliként kezelnek , mert nem láttak rengeteg ideje .

Ráadásul  az új edzőnek kellett bizonyítanom azt , hogy bizony helyem lenne a kezdőben !

Ez pont olyan érzés mint amikor egy tábortűzből kipattan egy jókora szikra, amit csak néznek és hagyják sisteregve kialudni.

Ez egy akarni akaró  játékosnál az önbizalma mellett a játékát is lerombolja .

 

budapest-soccer--35.jpg

Hova igazoltál a további időszakokban ?

 

durrant-nicholas-scott-svab-2020.jpg

 

Volt egy röpke időszakom az ASR Gázgyárnál , majd egy csipetnyi  Újbudai FC Voyage karrierem , valamint egy kis kitérő a Rákosligeti AC  csapatánál !

 

budapest-soccer--35.jpg

Hogyan került képbe a Svábhegy ?

 

durrant-nicholas-scott-svab-2020.jpg

 

Van egy megállapodás a Pénzügyőr és a Svábhegy között , hogy akit ' maradjunk ennél  a kifejezésnél' , nem képzelik el a játékos jövőjét a Pasaréten , az átigazolhasson  a Svábhegy FC-hez !

 

budapest-soccer--35.jpg

Mi a véleményed a legújabb edződről , akivel a Goldball Parkban dolgoztok együtt ?

 

durrant-nicholas-scott-svab-2020.jpg

 

Bajzik József úr nem mond sokat , de kivált az emberből egy olyan érzést , hogy nem akarja cserben hagyni az embert , a játékosát.

Hosszú idő után Ő az az edzőm aki nem az adatbázisból ítélt meg engem !

bajzik-jozsef.jpg

Abban a pillanatban amikor hozzájuk kerültem teljesen egyértelmű partnernek éreztem magam.

 

budapest-soccer--35.jpg

Hogyan lett a 17 számú mez a Tied ?

 

durrant-nicholas-scott-svab-2020.jpg

 

Egy régebb óta ott lévő játékos azt mondta, hogy ezt a mezt tudja elképzelni rajtam, és mivel a bemutatkozásom is úgymond zökkenőmentesen sikerült , ezért a következő fordulókban is ezt viseltem, és húzom magamra is a tavasszal.

budapest-soccer--35.jpg

Hogyan szólítanak a csapattársaid , mi a beceneved ?

durrant-nicholas-scott-svab-2020.jpg

 

Nikó , vagy éppen egy találó Durantinó szavakat használják

 

budapest-soccer--35.jpg

Végszóra mit üzennél azoknak a  sporttársaidnak akik hasonló megpróbáltatásokon mennek , ( mentek )  keresztül ?

durrant-nicholas-scott-svab-2020.jpg

 

A kilátástalannak hitt, de a maximálisan  imádott labdarúgás szeretete mellett , ha a magánélet rögös ösvényeiről is el tud valaki rugaszkodni úgy , hogy teljesen új életet akarjon kezdeni, és amennyiben a szívére  hallgatva , a testével be is tudja bizonyítani az alkalmazkodó képességét akaratát, akkor meg tudja nyerni a csatát ,az előtte álló elképzeléseinek .

 

budapest-soccer--35.jpg

Köszönöm ,hogy létrehoztuk ezt a riportot a személyes beleegyezéseddel.

 

budapest-soccer--vissza.jpg